Bucsu
Bucsu, Hungary
  • Story
  • Place

János bácsi a fokossal dirigált

Available in: English | Magyar

’Ha én megemelem a fokost, akkor megállunk. Ha lövést hallunk, kutyaugatást, motorzúgást vagy fényt, a földre fekszünk. Egy méterre megyünk egymástól, libasorban. Nincs dohányzás, nincs megállás, nincs evés, csak menet, vagy feküdj!’ – közölt János bácsi, az ember csempész, és a három fiatal, köztük Ivánfi Jenő, elindult a cigánytanyáról a határ felé. Erdőben mentek, avaron lépkedtek csendesen. „Közben volt kutyaugatás, volt géppisztolysorozat, feküdj! De akkor már esett a havas eső, és nem volt ott pardon, hogy most vizes a talaj, feküdjünk le, vagy nem. Végigvágtuk magunkat, aztán vártuk, amíg minden elcsendesült, megint felálltunk, folytattuk az utunkat.” Aztán motorzúgást hallottak. Egy szerpentinút kanyargott felettük a domboldalban, egy szovjet páncélautó közeledett. „Araszolt így, és a reflektora, az a mi fejünk fölött világította meg a fákat. Megvártuk, míg elmegy. Ő nem vett észre bennünket, mert nyilván fölfele és előrenézett. Megint felálltunk, mentünk tovább.” A legveszélyesebb zóna a „senki földje” volt, amit az erdő széli őrtornyokból ellenőrizték a határőrök. A tornyokat nem lehetett látni semelyik oldalról, csak a lövésszögből, ahol a fák ágait levágták. A határsáv közepén ráadásul egy drót volt kifeszítve. Ha azt megrántotta valami, akkor a védelmi rendszer jelzőrakétákat lőtt fel, hogy a helyet az őrtornyokból tűz alá vehessék. „Megérkeztünk az erdő szélére. A felhők szétmentek, kisütött a Hold, árnyékot vetettek a fák, és teljes szélességében láttuk magunk előtt a senki földjét. Mindent kiirtottak ott! Még a füvet is nyírták, a bokrokat kivágták, a fákat kivágták. Isten, segíts!” Nekivágtak. A drótot észrevették, megfogták, hogy ne mozduljon. „Se lövés, se rakéta, semmi –, és ebben a Holdfényben begyalogoltunk a másik oldalon az erdőbe.” Még át kellett kelniük a Pinka-patakon, de akkor már úgyis térdig vizesek voltak. Ott megálltak. János bácsi így szólt: ’ Uraim! Ebben az irányban maguk egyenesen mennek előre, ott átjutnak az osztrák határhoz. Isten áldja magukat!’. Pénzt nem kért, mégis számolatlanul kapott, annyit amennyit a kabátjukban találtak a fiatalok.

Ivánfi Jenő

Ivánfi Jenő

Ivánfi Jenő Ivancsics Jenőként született 1929-ben Egerben. Édesapja vasúti mérnök volt, a MÁV főtanácsosa, nevét köztisztviselőként magyarosította Ivánfira. Ivánfi Jenő a miskolci Fráter György Minorita Gimnáziumban érettségizett, majd 1947-ben felvették a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karára. Kíváló tanulmányi eredményei ellenére Mindszenty József hercegprímás melletti megnyilatkozásai miatt az egyetemről az elsők között távolította el az egyre erősödő kommunista hatalom. Tanárai kiállásának köszönhetően tanulmányait 1949-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytathatta. 1952-ben vegyészdiplomát szerzett, elhelyezkedni azonban csak a legkevésbé kívánatos munkahelyen tudott. A Borsodi Vegyipari Tröszthöz került, annak vállalatainál (Pécsett, Dorog, Óbuda) tanult bele a szénkémiába, az energetikai iparba, a Kazincbarcikai Kokszoló építését ellenőrizte. 1953-ban házasságot kötött Joszt Évával. 1954-ben átkérette magát a Nehézvegyipari Kutató Intézetbe kutatómérnöknek, Veszprémbe költözött feleségével és újszülött kislányával, Andreával. 1956-ban született második lánya, Mónika. A forradalom idején sebesülteket mentett a tűzvonalból, röplapokat terjesztett. A szovjet megszállás után, miután a családból már másoknak is sikerült kijutnia Ausztriába, ismerőseivel leutazott Szombathelyre. Út közben a vonaton találkozott egyik munkatársával, akinek átadta a lakása kulcsait. A vonaton megismerkedtek egy idegennel, „János bácsival”, aki ajánlkozott, hogy átvezeti a kis csapatot a határon. Vezetőjük egykori határőrtisztnek mondta magát. A segítségével Bucsunál átszöktek a határon. A stadtschlainingi (szalónaki) várban kialakított menekülttáborban kaptak helyet. Innen az egyik társával, aki szintén Németországba szeretett volna továbbutazni egy ismerősük segítségével Bécsbe kerültek. Azonnal jelentkeztek az NSZK követségén. Német nyelvtudásának köszönhetően is 1956 decemberétől már az alsdorfi (Németország, akkor NSZK) EBV Hauptlaboratoriumában dolgozott analitikus mérnökként 1961-ig. Elhelyezkedése után azonnal kérvényezte a családegyesítést. Noha a német beutazási engedélyt azonnal megkapta, a magyar hatóságok sokszori próbálkozás ellenére sem engedték kiutazni a Magyar Népköztársaságból feleségét és két kisgyermekét. Néhány év után ezért úgy döntött, visszatér családjához Magyarországra. Hazatérése után családjához Debrecenbe költözött. Trágyahordó segédmunkásként, betanított munkásként talált csak munkát, a politikai rendőrség több alkalommal vegzálta. 1961-ben a Tiszai Vegyikombinát tiszaszederkényi Lakkfestékgyárában kapott kutatómérnöki állást. Szakmai tudása és nyelvismerete révén külföldi szaklapokban publikált, gyakran vett részt nemzetközi konferenciákon, hamarosan a kutatási osztály vezetőjévé nevezték ki. Politikai beállítottsága miatt megfigyelték, megpróbálták beszervezni a hírszerzéshez megígérve számára, hogy családjával külföldön élhet. 1964-ben megszületett harmadik gyermeke, András. 1972-ben áthelyeztette magát a Borsodi Vegyikombináthoz Kazincbarcikára. Itt 1982-től termékigazgató, a PVC ablakok gyártásának beindítását szervezte országos szinten. 1989-ben nyugdíjba vonult. Belépett a Kereszténydemokrata Néppártba és annak helyi szervezetét vezette. 1990-től Kazincbarcika alpolgármesterévé választották. 1994-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tűntették ki. Sajógalgócon él feleségével egy általa restaurált 18. századi műemlék portán. A Sajógalgóc Baráti Köre Egyesület megalapítója, a magyarországi zsákfalvak kutatója.

Bucsu

Available in: English | Magyar

Bucsu is a small Hungarian municipality, west of Szombathely, on the Austrian border. The small Arany (Golden) brook cuts across it. Parallel to the river there is the main street, (former Main street, now Rohonczi road) ,of this tiny one-street village. Along the main road the center part of the village are broader. You can find here in the middle of the street the most important curiosity of the place, the Saint Michael Catholic Church. The railroad linking Szombathely with Pinkafő, south of Bucsu, was built in 1888 and it connected the place to the circulation of the country. However on March 1, 1953 the border in the direction of Rohonc was closed definitely and this line lost its importance. Nevertheless trains continued to pass on the Hungarian side of the border until 1960 when the rails were undone. So after WWII Bucsu lost its communication both with the Austrian district Rechnitz, and the Hungarian village Bozsok. The road to Rechnitz hasn’t yet been rebuilt since then. In 1976 a new check point was set up south-west of Bucsu in the direction of Schachendorf. It was closed in 2007 when Hungary joined the Schengen Agreement.

Memory of Nations Places Mobile App
Get the app for free in your mobile app store!