János bácsi a fokossal dirigált
’Ha én megemelem a fokost, akkor megállunk. Ha lövést hallunk, kutyaugatást, motorzúgást vagy fényt, a földre fekszünk. Egy méterre megyünk egymástól, libasorban. Nincs dohányzás, nincs megállás, nincs evés, csak menet, vagy feküdj!’ – közölt János bácsi, az ember csempész, és a három fiatal, köztük Ivánfi Jenő, elindult a cigánytanyáról a határ felé. Erdőben mentek, avaron lépkedtek csendesen. „Közben volt kutyaugatás, volt géppisztolysorozat, feküdj! De akkor már esett a havas eső, és nem volt ott pardon, hogy most vizes a talaj, feküdjünk le, vagy nem. Végigvágtuk magunkat, aztán vártuk, amíg minden elcsendesült, megint felálltunk, folytattuk az utunkat.” Aztán motorzúgást hallottak. Egy szerpentinút kanyargott felettük a domboldalban, egy szovjet páncélautó közeledett. „Araszolt így, és a reflektora, az a mi fejünk fölött világította meg a fákat. Megvártuk, míg elmegy. Ő nem vett észre bennünket, mert nyilván fölfele és előrenézett. Megint felálltunk, mentünk tovább.” A legveszélyesebb zóna a „senki földje” volt, amit az erdő széli őrtornyokból ellenőrizték a határőrök. A tornyokat nem lehetett látni semelyik oldalról, csak a lövésszögből, ahol a fák ágait levágták. A határsáv közepén ráadásul egy drót volt kifeszítve. Ha azt megrántotta valami, akkor a védelmi rendszer jelzőrakétákat lőtt fel, hogy a helyet az őrtornyokból tűz alá vehessék. „Megérkeztünk az erdő szélére. A felhők szétmentek, kisütött a Hold, árnyékot vetettek a fák, és teljes szélességében láttuk magunk előtt a senki földjét. Mindent kiirtottak ott! Még a füvet is nyírták, a bokrokat kivágták, a fákat kivágták. Isten, segíts!” Nekivágtak. A drótot észrevették, megfogták, hogy ne mozduljon. „Se lövés, se rakéta, semmi –, és ebben a Holdfényben begyalogoltunk a másik oldalon az erdőbe.” Még át kellett kelniük a Pinka-patakon, de akkor már úgyis térdig vizesek voltak. Ott megálltak. János bácsi így szólt: ’ Uraim! Ebben az irányban maguk egyenesen mennek előre, ott átjutnak az osztrák határhoz. Isten áldja magukat!’. Pénzt nem kért, mégis számolatlanul kapott, annyit amennyit a kabátjukban találtak a fiatalok.
