Bucsu
Bucsu, Magyarország
  • Történet
  • Hely

János bácsi a fokossal dirigált

Elérhető: English | Magyar

’Ha én megemelem a fokost, akkor megállunk. Ha lövést hallunk, kutyaugatást, motorzúgást vagy fényt, a földre fekszünk. Egy méterre megyünk egymástól, libasorban. Nincs dohányzás, nincs megállás, nincs evés, csak menet, vagy feküdj!’ – közölt János bácsi, az ember csempész, és a három fiatal, köztük Ivánfi Jenő, elindult a cigánytanyáról a határ felé. Erdőben mentek, avaron lépkedtek csendesen. „Közben volt kutyaugatás, volt géppisztolysorozat, feküdj! De akkor már esett a havas eső, és nem volt ott pardon, hogy most vizes a talaj, feküdjünk le, vagy nem. Végigvágtuk magunkat, aztán vártuk, amíg minden elcsendesült, megint felálltunk, folytattuk az utunkat.” Aztán motorzúgást hallottak. Egy szerpentinút kanyargott felettük a domboldalban, egy szovjet páncélautó közeledett. „Araszolt így, és a reflektora, az a mi fejünk fölött világította meg a fákat. Megvártuk, míg elmegy. Ő nem vett észre bennünket, mert nyilván fölfele és előrenézett. Megint felálltunk, mentünk tovább.” A legveszélyesebb zóna a „senki földje” volt, amit az erdő széli őrtornyokból ellenőrizték a határőrök. A tornyokat nem lehetett látni semelyik oldalról, csak a lövésszögből, ahol a fák ágait levágták. A határsáv közepén ráadásul egy drót volt kifeszítve. Ha azt megrántotta valami, akkor a védelmi rendszer jelzőrakétákat lőtt fel, hogy a helyet az őrtornyokból tűz alá vehessék. „Megérkeztünk az erdő szélére. A felhők szétmentek, kisütött a Hold, árnyékot vetettek a fák, és teljes szélességében láttuk magunk előtt a senki földjét. Mindent kiirtottak ott! Még a füvet is nyírták, a bokrokat kivágták, a fákat kivágták. Isten, segíts!” Nekivágtak. A drótot észrevették, megfogták, hogy ne mozduljon. „Se lövés, se rakéta, semmi –, és ebben a Holdfényben begyalogoltunk a másik oldalon az erdőbe.” Még át kellett kelniük a Pinka-patakon, de akkor már úgyis térdig vizesek voltak. Ott megálltak. János bácsi így szólt: ’ Uraim! Ebben az irányban maguk egyenesen mennek előre, ott átjutnak az osztrák határhoz. Isten áldja magukat!’. Pénzt nem kért, mégis számolatlanul kapott, annyit amennyit a kabátjukban találtak a fiatalok.

Ivánfi Jenő

Ivánfi Jenő

Ivánfi Jenő Ivancsics Jenőként született 1929-ben Egerben. Édesapja vasúti mérnök volt, a MÁV főtanácsosa, nevét köztisztviselőként magyarosította Ivánfira. Ivánfi Jenő a miskolci Fráter György Minorita Gimnáziumban érettségizett, majd 1947-ben felvették a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karára. Kíváló tanulmányi eredményei ellenére Mindszenty József hercegprímás melletti megnyilatkozásai miatt az egyetemről az elsők között távolította el az egyre erősödő kommunista hatalom. Tanárai kiállásának köszönhetően tanulmányait 1949-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytathatta. 1952-ben vegyészdiplomát szerzett, elhelyezkedni azonban csak a legkevésbé kívánatos munkahelyen tudott. A Borsodi Vegyipari Tröszthöz került, annak vállalatainál (Pécsett, Dorog, Óbuda) tanult bele a szénkémiába, az energetikai iparba, a Kazincbarcikai Kokszoló építését ellenőrizte. 1953-ban házasságot kötött Joszt Évával. 1954-ben átkérette magát a Nehézvegyipari Kutató Intézetbe kutatómérnöknek, Veszprémbe költözött feleségével és újszülött kislányával, Andreával. 1956-ban született második lánya, Mónika. A forradalom idején sebesülteket mentett a tűzvonalból, röplapokat terjesztett. A szovjet megszállás után, miután a családból már másoknak is sikerült kijutnia Ausztriába, ismerőseivel leutazott Szombathelyre. Út közben a vonaton találkozott egyik munkatársával, akinek átadta a lakása kulcsait. A vonaton megismerkedtek egy idegennel, „János bácsival”, aki ajánlkozott, hogy átvezeti a kis csapatot a határon. Vezetőjük egykori határőrtisztnek mondta magát. A segítségével Bucsunál átszöktek a határon. A stadtschlainingi (szalónaki) várban kialakított menekülttáborban kaptak helyet. Innen az egyik társával, aki szintén Németországba szeretett volna továbbutazni egy ismerősük segítségével Bécsbe kerültek. Azonnal jelentkeztek az NSZK követségén. Német nyelvtudásának köszönhetően is 1956 decemberétől már az alsdorfi (Németország, akkor NSZK) EBV Hauptlaboratoriumában dolgozott analitikus mérnökként 1961-ig. Elhelyezkedése után azonnal kérvényezte a családegyesítést. Noha a német beutazási engedélyt azonnal megkapta, a magyar hatóságok sokszori próbálkozás ellenére sem engedték kiutazni a Magyar Népköztársaságból feleségét és két kisgyermekét. Néhány év után ezért úgy döntött, visszatér családjához Magyarországra. Hazatérése után családjához Debrecenbe költözött. Trágyahordó segédmunkásként, betanított munkásként talált csak munkát, a politikai rendőrség több alkalommal vegzálta. 1961-ben a Tiszai Vegyikombinát tiszaszederkényi Lakkfestékgyárában kapott kutatómérnöki állást. Szakmai tudása és nyelvismerete révén külföldi szaklapokban publikált, gyakran vett részt nemzetközi konferenciákon, hamarosan a kutatási osztály vezetőjévé nevezték ki. Politikai beállítottsága miatt megfigyelték, megpróbálták beszervezni a hírszerzéshez megígérve számára, hogy családjával külföldön élhet. 1964-ben megszületett harmadik gyermeke, András. 1972-ben áthelyeztette magát a Borsodi Vegyikombináthoz Kazincbarcikára. Itt 1982-től termékigazgató, a PVC ablakok gyártásának beindítását szervezte országos szinten. 1989-ben nyugdíjba vonult. Belépett a Kereszténydemokrata Néppártba és annak helyi szervezetét vezette. 1990-től Kazincbarcika alpolgármesterévé választották. 1994-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tűntették ki. Sajógalgócon él feleségével egy általa restaurált 18. századi műemlék portán. A Sajógalgóc Baráti Köre Egyesület megalapítója, a magyarországi zsákfalvak kutatója.

Bucsu

Elérhető: English | Magyar

Bucsu kis község Szombathelytől nyugatra a magyar-osztrák határ mellett. A falut átszeli az Arany-patak. A vízfolyással párhuzamosan alakult ki az egyutcás település fő utcája (Fő utca, ma Rohonczi út). A szalagtelkes falu középső része kiszélesedik, itt a faluközpontban áll a Szent Mihály katolikus templom. 1888-ban avatták fel Bucsutól délre a Szombathely-Pinkafői vasútvonalat, ami gyakorlatilag a falut is bekötötte az ország vérkeringésébe. 1953. március 1-jétől azonban megszűnt a határátmenet Rohonc felé, melynek következtében ez a vasúti szárny elvesztette jelentőségét. A magyar oldalon néhány évig még közlekedtek a vonatok, majd 1960-ban a síneket itt is felszedték. Bucsu a világháború után elvesztette összeköttetését mind az osztrák Rohonccal, mind a magyar Bozsokkal, ami Rohonc irányába a mai napig nem lett kiépítve. 1976-ban Bucsutól délnyugatra egy új közúti határátkelőhely nyílt Schachendorf (Csajta) felé, amit 2007-ben számoltak fel, miután Magyarország csatlakozott a Schengeni Egyezményhez.

Bucsu

Ezen a helyen

Csűrből a zsombékok közé

Csűrből a zsombékok közé

Ivánfi Jenő
János bácsi a fokossal dirigált

János bácsi a fokossal dirigált

Ivánfi Jenő
Nemzetek emlékezete mobilalkalmazás
Töltse le ingyen az alkalmazást mobilkészülékére!